Nyűg. A legalkalmasabb szó lényem leírására. Nyűg. Nyűg vagyok mindenkinek. Csak romlást, szomorúságot és idegbajt hozok mindenkire. Kinek kellene ilyen barát, vagy pár? Magamnak sem kellek, akkor miért kellenék másoknak? Az életem fabatkát sem ér, lehúzhatom a klotyón. Hiába töröm magam, hiába küzdök mindennel, beleértve saját magamat is, minden nap, ha nem ér semmit, ha nem érek semmit. Meg kell hoznom egy nehéz döntést: Ellökni magamtól végleg akik fontosak, hogy megkíméljem őket magamtól a továbbiakban, vagy mellettük maradni, ahol biztonságba tudhatnak, de végignézni, hogy mit teszek velük. Utálom az ilyen döntéseket, de szükségszerűek. Ma is mit csináltam? Hajnal óta csak elbasztam a két hozzám legközelebb álló ember kedvét. Hánynom kell magamtól. Szívesség volna mindenki felé ,ha eltakarodnék. Ha meg szem születtem volna, ha nem jöttem volna a világra soha....... de megtörtént, és nem lehet visszafelé menni. Az élet nem egy mesekönyv, nem végződik "boldogan éltek míg meg nem halttal", az élet szar. Azt hittem tele van örömmel, és boldogsággal, de ezek csak időlegesek, az egyetlen állandó a világban a kín és a gyötrelem. Egy szegény család, ha ételhez jut örül, míg el nem fogy, aztán éhen halnak szenvedve. Undorító, mocskos és ijesztő hely a világunk. Félelmetesebb minden horrorfilmnél, de ezt nem a természetfeletti szörnyek teszik félelmetessé, hanem mi magunk emberek. Itt mi vagyunk a szörnyek. Az emberek többre becsülnek tárgyakat más embereknél, itt már senki sem tudja mi a dolgok értéke. Csak az árukat ismerik. Mindent és mindenkit feláldoznak az öncélú boldogság oltárán. És itt állok egyedül, egy ilyen förtelmes világ küszöbén, megízlelhettem a boldogságot, és küzdök érte. Nem azért akarom Őt visszaszerezni hogy boldog legyek. Meg akarom neki mutatni, hogy Ő is az lehetne velem....... ha akarná. Ismerem magam, tudom mi lesz ennek a vége... küzdök majd a végsőkig, de neki nem fogok kelleni, össze fogok roppanni, és bár utána fel lehetne állni, nem tudom hogy fel akarok-e majd állni. Persze lehet hogy tévedek, és remélem hogy tévedek, és lehet hogy időben észhez tér, és rájön mit érzek iránta. Egyik végkimenetelt sem jósolhatom meg előre, befolyásolna is, különben is a jövő mindig rejtelem, az út tele van változókkal, annyi minden történhet még. Jó és rossz egyaránt. Olyan törékeny a két ( vagy több), út között az egyensúly, de amíg önmagam maradok, és bízok magamban, nem szabad feladnom. Az ember nem mondhatja, hogy "mi lenne ha..." és festhet le egy tökéletes világképet. Az élet rútsága és szépsége egyben, hogy bármi történhet, lehet hogy holnap a nyakamba ugrik, megcsókol és azt mondja sajnálja és szeret (aha, álmodozz királylány :'D ) , de lehet hogy engem holnap elbasz egy kocsi ( jelenleg nem igen bánnám) , persze ha most ezt elolvasná, első ízben közölné velem, hogy gyökér vagyok, aztán szerintem seggbe is rúgna. Egyébként furcsamód vágyom az esőre. Jó lenne egy hatalmas zápor. Az eső valahogy mindig megnyugtat, akár a meleg takaró alól nézem ahogy kopognak az eső hideg cseppjei az ablakba, akár az ahogy keresztülvágok a szűk utcákon, és hagyom hogy belepje az arcomat. Nekem valahogy az eső felér egy lelki megtisztulással, mint ahogy lemossa mindenről a koszt az utcán. Persze könnyen sárba ragadhat miatta az ember, de semmi sem tökéletes, még az eső sem. Engem mégis ez nyugtat meg leginkább. Nem tudom miért vágyok most ennyire rá. Mostanában annyira más minden mint régen. Sokat tűnődtem esténként a félhomály csendjébe veszve a gyerekkoromon, régi barátokon, régi érzéseken, hogy milyen hosszú utat tettem meg eddig, tele fájdalommal és szenvedéssel, de volt benne öröm is, és nem volt minden könny keserű. És hogy még mekkora út áll előttem, ha hajlandó vagyok folytatni. Bármennyi rossz dolog történt is eddig velem, ha nem történtek volna meg, nem lennék az, aki most vagyok. Most mondanám, hogy túl fogom élni ezt is, de még nem vagyok benne biztos.... idővel majd még visszatérek erre. Erőt kéne gyűjtenem. Erőt, hogy neki is többet tudjak segíteni, hogy ne féljen, hogy lássa hogy fontos. No most lépek, megpróbálom kicsit összeszedni magam.
A címnek semmi köze semmihez, de mostanában ezt hallgatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése