A világ legborzalmasabb érzése, mikor egy hozzánk közelálló (pláne ha , mint esetemben a legközelebb álló) szenved, padlón van, és úgy látja nincs tovább. Mikor a világ végére is elmennél csak jobb kedve legyen, de nem ér semmit. Ezek azok a harcok amiket az ember nagyrészt magában kell megvívja. De mindenkinek jól esik, ha tudja hogy van kire számítania, hogy mindig van remény. A reményt senki sem veheti el az embertől, csak saját maga. Mindig van mibe kapaszkodni, csak nem mindig találjuk meg. Az évek során sokszor elhittem, hogy nagy dolgokat fogok véghez vinni, hogy én kiemelkedek valamivel, aztán rájöttem, hogy ez naív képzelgés. Ezután jött az a fázis, hogy nem vagyok én senki, csak egy egyszerű srác, mély érzelmekkel, komoly szándékokkal, sok hisztivel és nyűggel. Aztán megismertem azokat az embereket akik nélkül nem lenne teljes az életem, akik nélkül oly sokszor feladtam volna, vagy visszafordultam volna. És ők tanították meg nekem, hogy nem senki vagyok, hanem önmagam. Minden embernek van árnyoldala, amit fél kimutatni, és amit ha mások megismernek sokszor megrettennek vagy elmenekülnek. Azt hiszem az igaz barátok azok, akik ezt is elfogadják, és dacolnak ezzel az oldallal, megszelidítve azt. Élete során az ember nagyon sokszor kerül padlóra, még többször olyannyira, hogy nem lát megoldást, nem lát további utat, csak a falat maga előtt. Hát üzenem mindenkinek, hogy ha falba ütközik, akkor ne lefelé kezdjen el ásni, hanem mássza át azt. Nem könnyű tudom, az ember tele lesz horzsolásokkal mire felér, de fel kell mennie. Muszáj. Mert fent olyan emberek várnak rá, akik gondolkodás nélkül beugranak melléd a gödörbe bakot tartva neked, hogy kihúzzanak onnan. Felelősek vagyunk egymásért. Az utóbbi időbe nagyon leszűkült a baráti köröm, és messze is laknak, kezdetben bántam, de már nem. Mert csak olyan barátaim maradtak, akikért bármikor, gondolkodás nélkül áldoznám fel az életem. És persze listám élén ott áll az az egyetlen személy, aki oly drága nagy szívemnek. Hát most neked üzenek, te kis vakarcs, még ha ezt sosem fogod elolvasni. Ne add fel. Bármi történik menj tovább. Ha nem tudsz rohanni sétálj, ha nem tudsz sétálni kússz, de ne állj meg. Nem ez a te utad vége, még ha most azt is hiszed hogy az. Nem egy embert ismerek akik kihúznának abból a gödörből, ha nem lennél olyan makacs, hogy leharapod a feléd nyújtott segítő kezeket. Másokról nem tudok és nem is akarok nyilatkozni, de én mindig itt leszek neked, bármit vágj is a fejemhez, bármivel bánts is meg, de itt leszek neked. Segítek, akkor is ha nem tudok. Nem csak mert megígértem, hanem mert így döntöttem. Sokan megbántottak, tönkretettek, átbasztak téged. De tudod, nem csak téged. Az ember mindig attól kapja a legnagyobb pofonokat, akitől nem várná. Nekem is volt belőle bőven részem elhiheted. De tudod van, aki nem tenné ezt veled, aki bármit megtenne érted, akinek minden perc ajándék amit veled tölthet, aki vár, hogy felépülj és aki... najó nem folytatom, jelenleg egyrészt úgysem hiszed el, másrészt úgyis csak hányingert kapnál ettől az egész unalmas monológtól :') . Csak kérlek, hagyd hogy segítsünk, ha mással nem, hát azzal hogy mögéd álljunk és megtartsunk ha elesnél. Ne add fel, harcolj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése