Ez is ugyanolyan szürke nap lesz mint a többi, mióta nincs velem. Ilyenkor mindent sokkal rosszabbul élek meg. A takaróból áradó illata fojtogatja a lelkemet, megfog, megszorít és nem ereszt. Nincs menekvés. Ha csak egy esélyt adna..... Szörnyű ez az érzés mely december óta a hatalmába kerített. És nem ereszt, egy pillanatig sem, pláne éjjel nem. Mikor nincs hová bújni, nincs mivel elterelni a gondolataimat. Mikor egyedül vagyok, azzal az űrrel amit ő hagyott. Alig aludtam, égnek a szemeim, a torkom száraz. Közel a söröm, de még ahhoz sincs kedvem. Szeretnék belelátni a fejébe, szeretném tudni és érezni, hogy ő mit érez. Azt mondja szeret, de nem bízik, de esélyt sem ad rá hogy megmutassam, hogy nincs mitől tartania. Könnyelműen, morcosan rávághatnám, hogy "Na neki mennyire könnyű, ott vannak a haverjai, jól elszórakozgat", de ez csak önámítás lenne. Neki is szar. Mindenkinek szar. Este senki sem menekül a démonai elől. A kérdés csak az, hogy hagyjuk-e ezeknek a démonoknak átvenni az uralmat. Majd még jelentkezem, de most rárabolok arra a sörre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése